A Fertő-tó földrajza

Földrajzi viszonyok

A Fertő-tó Magyarország északnyugati részén, Győr-Moson-Sopron megyében található. Az Ausztria és Magyarország határán fekvő szikes tó Közép-Európa 3. legnagyobb állóvize, melynek területe 309 km². Hosszúsága 35 km, legnagyobb szélessége 15 km, legkisebb szélessége 7 km. Mélysége a part mellett 50-60 cm, de a legmélyebb részeken sem éri el az 1,8 métert. A tó tengerszint feletti magassága 114 méter.

Ezen a vidéken 12 millió évvel ezelőtt a Pannon beltenger húzódott. A tó a jégkorszak végén a földkéregmozgások során jött létre, kb. 20 ezer évvel ezelőtt. A tó földtanilag a Kisalföldhöz tartozik, amely nyáron csapadékosabb és hűvösebb, mint az Alföld. Keleti partja a homokos síkságaival az Alföldre hasonlít. Északon a Lajta-hegység határolja, kelet felé síkság övezi, délen a Bozi-dombvidék húzódik mellette, nyugaton a Soproni-hegység szegélyezi. Különleges, hogy itt ezen a viszonylag kis területen különböző tájegységek találhatók meg: a szikes tó, a puszta, a dombság és a hegység. A Fertő-tó éghajlatát délről mediterrán hatások érik, nyugatról óceáni légáramlatok befolyásolják, keleti partja azonban kontinentális.

A rómaiak idején Lacus Peiso volt a neve. Mai elnevezése ősi finnugor eredetű, amely szerint a "fertő" szó lapos, növényekben gazdag, sekély vizű tavat jelent. A tó a mai nevét sáros, mocsaras vize miatt kapta. A "fertő" szó a magyar nyelvben sekély, iszapos, kénhidrogénes állóvizet jelent.

 

Vízrajz

A tó vízutánpótlása legnagyobb részben a légköri csapadék, valamint a Wulka és a Rákos-patak biztosítja. A 10 km hosszú Rákos-patak Sopronkőhidán és Fertőrákoson keresztül szállítja a vizet a tóba. A Wulka patak Ausztriában Donnerskirchen mellett ömlik a tóba. A tó feneke lapos és vízszintes, csak a középső részén mélyebb. A tómeder közvetlen kapcsolatban volt a Hansággal. Árvizek idején a két terület egy vízrajzi egységet alkotott. Az 1900-as évek elején megszűnt ez a kapcsolat a fertőújlaki zsilip megépítésével. Mivel a Fertő-tónak természetes lefolyása nincs, ezért vizét a fertőújlaki zsilipen keresztül vezetik le a Hanság-főcsatornába.

Általában 100-120 évenként a tó vize teljesen eltűnik, kiszárad. A 19. század végén a kiszáradt medret felszántották és bevetették búzával és kukoricával. Házak és majorságok is épültek a mederben. Aztán a következő vízszintemelkedésnél a megművelt földek ismét víz alá kerültek, így a lakosság kénytelen volt elhagyni otthonát.

A Fertő-tó környéke Magyarország legszelesebb vidékei közé tartozik. A szél a Fertő sekély vizét északról a déli partok felé nyomja. A sekély vízállás miatt egy furcsa jelenség figyelhető meg. Ha a szél több napig egy irányba fúj, akkor amerre fújja a vizet, ott magasabb lesz a vízszint, mint amerről fújja. Ez a tó ferde vízállása, amelyet a szél okoz. 1888-ban 81 cm vízszint különbséget mértek a tó déli és északi partja között.

 

Kémiai összetétel

A Fertő-tó szikes tó. Sótartalma valószínűleg a területet borító sós tengervíz lerakódásából maradt vissza. A tóparton és a kiszáradó területeken található a sziksó. Vízállotta helyeken szulfátos és szódás a talaj, amely a tavaszi olvadáskor és a nagy esőzésekkor szappanosan csúszik. Nyáron a hőségben megszárad és messziről fehérlik a sziksó. Az itt élő népek élelmesek voltak, mert a sziksót - a természetes szódát - összesöpörték, egy részét felhasználták, másik részét pedig jó áron eladták. A természetes szódához hamut és meszet adtak, majd lúgot főztek belőle. Ehhez keverték a birka- és marhafaggyút, így készült a hagyományos szappan.

A tó vize erősen lúgos kémhatású, amit a kémiai vizsgálatok is kimutattak. Magas ásványianyag tartalma miatt gyógyhatású. A különböző sók az iszapban is megtalálhatók, így az is gyógyhatással bír. A tó az alacsony vízállás miatt nyáron szélsőségesen átmelegszik, télen pedig fenékig befagy, de még az iszap is kőkeménnyé dermed. Ha száraz a nyár, a víz 40-50%-a is elpárologhat. Minél kevesebb a tóban a víz, annál nagyobb lesz a párolgás. Ebből következik, hogy nagyobb lesz a víz sótartalma.

 

Nád

A tó területének 3/4-e Ausztriához tartozik. A magyarországi résznek csak 1/4-e nyílt víz, a part menti nádas terjeszkedése miatt, amely a tó közepe felé is benyúlik. Ezzel a nyílt vízfelület kisebb-nagyobb területekre és öblökre tagolódik. A vízszint ingadozás és a sekély vízállás okozza az elnádasodást. A tónak nincsen élesen elhatárolt partja, mert mindenütt nádas szegélyezi. A nádöv a partok mentén helyenként 6 km széles. A nád Fertőboz és Hidegség környékén a legszélesebb, Podersdorf környékén pedig egyáltalán nincs, mert itt a homokos, kavicsos part mellett nem tud gyökeret verni. A nádasokon keresztül mesterséges csatornák vezetnek a nyílt víztükörhöz. Ezeken a csatornákon a halászok és a nádvágók közlekednek. A lapos fenekű ladikokat nem evezővel hajtják, mert a szűk csatornákban az nem férne el. Egy 2,5-3 méter hosszú tolórúddal hajtják a ladikot.

A nádat régen is felhasználták és napjainkban is hasznosítják, amely tetőfedésre és szigetelésre is alkalmas. Egykoron nádból készítették a házak tetejét, kerítést a telek köré, nádtutajt, nádkunyhót, nádvillát (ezzel ették a tésztát), nádkést (ezzel szelték a szalonnát), nádtollat használtak és a nád bugájából készült cimberesöprűvel takarítottak a ház körül. A lápi kutat lyukas nádszálból készítették. Ezzel tudtak vizet inni a mocsárból, vagy a borospincében a lopót helyettesítette, vagy a mocsárba menekülők a víz alá bújva ezen keresztül szívták a levegőt.

A Fertő-tó Közép-Európa legnagyobb nádas tava. A nádtelepek természetes szűrőként működnek, megtisztítják a tó vizét, megkötik a nitrogént és a foszfort. Ezzel korlátozzák a víz algásodását, így biztosítanak élőhelyet a vízi állatoknak.

 

Növény- és állatvilág

A Fertő vidékének jellegzetes a növény- és az állatvilága. Európában egyedülállóak a különleges éghajlati- és talajviszonyai. A szikes talajon sókedvelő növények élnek: a kamilla, a sziki őszirózsa, a Fertő-tavi mézpázsit, a sziksófű, a tengerparti kígyófű és a kisvirágú sziki pozdor. A part menti szikes gyepeken rackajuhok és szürkemarhák legelnek. A tó és közvetlen környéke Közép-Európa egyik legnagyobb madárrezervátuma és a költöző madarak vonulási fő útvonalának kedvelt pihenőhelye. Nagy számban költenek itt a vízi madarak: a nagykócsag, a nyári lúd, a vörös gém, a kanalas gém, a búbos vöcsök, a barna rétihéja és a barkós cinege. Madárvonulás idején sok énekesmadár pihen meg itt. Ilyenkor ritka madárfajok egyedeit is megfigyelhetjük: a vörösnyakú ludat, a réti sast és a vándorsólymot. A halak közül a süllő, a csuka, a garda és a nyurgaponty a jellemző. Nyaranta sok szitakötő is látható. A tó környéki dombokon szőlőművelés folyik, de gyümölcsöt is termesztenek a gazdák. A cseresznyevirágzás Weiden am See-ben a tavasz egyik legnagyobb ünnepe.